A boncmester feladata az egészségügyi szolgáltatóknál a holttestek és azok részleteinek, maradványainak boncolását, kórboncolását orvosi felügyelettel elvégezni. A holttestek szakszerű rekonstruálásával, tárolásával, végtisztességre való felkészítésével és szállításával kapcsolatos feladatokat önállóan végzi.
A kórszövettani és egyéb vizsgálatra, vagy további konzerválásra vett egyéb anyagokat a szakértő által előírt vizsgálatokra biztosítja. A munkájával kapcsolatos technikai, kegyeleti, adminisztrációs és dokumentációs feladatokat előírásszerűen és felelősségteljesen végzi.
A hengerész fémek egymással szemben forgó hengerek közötti nyújtását végzi meleg- vagy hideg állapotban, mely munkafolyamat során szalag-, lemez, profil-, drót- és csőtermékeket állít elő. Beállítja a hengerléshez szükséges alapértékeket (résméret, sebesség, hűtő-kenő folyadék adagolás, egyéb paraméterek). Ezeken túl végzi a hengerlést megelőző és az azt követő műveleteket (marás, revétlenítés, előmelegítés, közbenső hőkezelés, felületkezelés, kikészítés, csomagolás, stb.).
A hengerész méri a kibocsájtott termék előírt paramétereit (hőmérséklet, geometriai méretek, egyenesség, síkkifekvés, stb.), ellenőrzi a felületi minőséget; nem-megfelelőség esetén beavatkozik. Az előírásoknak megfelelően rögzíti, dokumentálja a gyártás paramétereit, elvégzi a szükséges szerszámcseréket, üzemzavar esetén intézkedik a karbantartás elkezdéséről, a minőségi nem-megfelelőségekről a megfelelő formában jelentést tesz. Betartja és betartatja a hengerlési technológiákhoz tartozó munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat, ilyen problémák esetén önállóan intézkedik.
A szakember a tanult bevontelektródás kézi ívhegesztésiés vágási technológiák felhasználásával, a munka-és tűzvédelmi előírások betartásával hegesztett fémszerkezeteket készít hegesztéstechnológiai utasítás (WPS) alapján, melyhez rajzot olvas, kiválasztja a szükséges anyagokat, munkadarabot előkészít (vág, köszörül, mér) és összeállítja a munkadarabot. Biztonságosan kezeli az ezen tevékenységekhez tartozó hegesztő-berendezéseket, kábeleket. Munkáját biztonságosan, magas minőségi szinten, a vonatkozó szabványok előírásainak megfelelően végzi. Munkaközi és végellenőrzést végez és további vizsgálatokra előkészíti a munkadarabot. A hegesztési hibákat képes beazonosítani és kijavítani. Vigyáz a környezetére, a technológiát rendeltetésszerűen használja.
Automatizált gépek, berendezések és rendszerek hibáinak behatárolásában, hibák és zavarok megszüntetésében vesz részt. Használja a karbantartási terveket és eljárásokat a karbantartási igény megállapítására. Kapcsolási, vezérlési rajz segítségével PLC-k beüzemelését, a programok áttöltését, archiválását végzi, bevonja a PLC-t a hibakeresés folyamatába és dokumentálja a tevékenységét. Erősáramú berendezéseket üzemeltet, illetve képes kisebb villamos-, illetve gépész jellegű hibák elhárítására.
Munkája során üzemelteti az erősáramú installáció alapvető készülékeit. Tisztában van az alkalmazott villamos gépek alapvető jellemzőivel, szükség esetén beavatkozik, egyszerű esetben hibafeltárást, hibakeresést végez. Ismeri és alkalmazza a méréstechnikai elveket és eszközöket. Munkája közben alkalmazza az áramütés elleni védelem előírásait. Villamos tevékenységeit a szabványban rögzített jogosultságai alapján végzi.
A mozgólépcső karbantartó-szerelő elvégzi a mozgólépcsők és mozgójárdák telepítését, üzembe helyezését, karbantartását, javítását, időszakos felújítását, bontását.
Beköti, beszabályozza és beüzemeli a mozgólépcső és mozgójárdák vezérlőegységeit. Meghibásodás esetén hibadiagnosztikát, műszeres vizsgálatokat végez, a mozgólépcső és mozgójárdák szerkezeti egységeit szét- és összeszereli, elvégzi azok javítását, cseréjét, pontos beállítását.
Munkája során betartja és alkalmazza a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, a technológiára vonatkozó, valamint az érvényes vonatkozó jogszabályok előírásait. Feladatai közé tartozik továbbá a műszaki előírások értelmezése és alkalmazása is. Dokumentálja az elvégzett munkát, a dokumentálás során alkalmazza az infokommunikációs eszközöket.
A szakember a tanult volfrámelektródás védőgázas (TIG) ívhegesztési és vágási technológiák felhasználásával, a munka-és tűzvédelmi előírások betartásával hegesztett fémszerkezeteket készít hegesztéstechnológiai utasítás (WPS) alapján, melyhez rajzot olvas, kiválasztja a szükséges anyagokat, munkadarabot előkészít (vág, köszörül, mér) és összeállítja a munkadarabot.
Biztonságosan kezeli az ezen tevékenységekhez tartozó hegesztő-berendezéseket, gázpalackokat, reduktorokat, tömlőket. Munkáját biztonságosan, magas minőségi szinten, a vonatkozó szabványok előírásainak megfelelően végzi. Munkaközi és végellenőrzést végez és további vizsgálatokra előkészíti a munkadarabot. A hegesztési hibákat képes beazonosítani és kijavítani. Vigyáz a környezetére, a technológiát rendeltetésszerűen használja.
Villamos távvezeték építő- üzemeltető, Villamos távvezeték építő- üzemeltető képzés, Villamos távvezeték építő- üzemeltető tanfolyam, Felnőttképzés
A villamos távvezeték építő, üzemeltető szakember feladata a nagyfeszültségű távvezetékek, kábelhálózatok szerelési munkálatainak végrehajtása, a távvezetéki berendezések karbantartása, üzemeltetése és az üzemzavarok elhárítása. A feladat a nagyfeszültségű távvezetékek építése a munkaterület előkészítéstől a hálózatszerelési munka gyakorlati végrehajtásán keresztül az utómunkálatokig, az üzembe helyezés előkészítéséig, az ehhez szükséges dokumentálási és mérési feladatok végrehajtásáig. Feladatai közé tartozik az oszlopállítás, vezetékszerelés, szerelvények, berendezések szakszerű felszerelése, a vezetékek optimális beszabályozása, az elkészült hálózatok üzemeltetése, karbantartása és az üzemzavarok elhárítása.
Továbbá feladata nagyfeszültségű kábelek fektetése, a szerelés előkészítése. Munkája során betartja a technológiai-, munkavédelmi-, környezetvédelmi-, tűzvédelmi előírásokat, a magasban végzett munka szabályait. Csapatmunkában dolgozik, szorosan együttműködik az építés többi résztvevőjével. Tudatos szakemberként a munka előkészítés során kiválasztja a szükséges anyagokat, szerszámokat, kisgépeket és organizálja a munkát. Szakszerűen használja a munkaeszközöket, gépeket, berendezéseket. Az elvégzett munkát számítógépen kiértékeli, dokumentálja.Folyamatosan képezi magát, megismeri és alkalmazza az új technológiákat, anyagokat, szerelvényeket, berendezéseket, eszközöket.
Villamos elosztóhálózat szerelő- üzemeltető, Villamos elosztóhálózat szerelő- üzemeltető képzés, Villamos elosztóhálózat szerelő- üzemeltető tanfolyam, Felnőttképzés
A villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető szakember kis- és középfeszültségű szabadvezetéki hálózatokat, kábelhálózatokat, közép/kisfeszültségű transzformátor állomásokat, közvilágítási hálózatokat, csatlakozó és összekötő berendezéseket épít, karbantart, üzemeltet és az üzemzavarokat elhárítja. A hálózat építését, üzemeltetését a kiviteli terveknek, technológiai leírásoknak, jogszabályoknak, szabványoknak és típusterveknek megfelelően végzi. Munkája során betartja a technológiai-, munkavédelmi-, környezetvédelmi-, tűzvédelmi előírásokat, a magasban végzett munka szabályait és szem előtt tartja a madárvédelmet. Csapatmunkában dolgozik, szorosan együttműködik az építés többi résztvevőjével.
Tudatos szakemberként a munka előkészítés során kiválasztja a szükséges anyagokat, szerszámokat, kisgépeket és organizálja a munkát. Szakszerűen használja a munkaeszközöket, gépeket, berendezéseket. Villamos műszerekkel méréseket végez. A mérési eredményeket és az elvégzett munkát számítógépen kiértékeli, dokumentálja. A meglévő villamos hálózatokon üzemeltetési, karbantartási és üzemzavar elhárítási munkát végez, amihez mérőműszereket, informatikai eszközöket is használ. Folyamatosan képezi magát, megismeri és alkalmazza az új technológiákat, anyagokat, szerelvényeket, berendezéseket, eszközöket.
Villamos alállomás kezelője, Villamos alállomás kezelője képzés, Villamos alállomás kezelője tanfolyam, Felnőttképzés
Villamos alállomás kezelő a villamosenergia-rendszerben termelői, átviteli, elosztói, fogyasztói céllal létesített nagy/nagyfeszültségű, nagy/középfeszültségű, közép/középfeszültségű transzformátor állomásokban és nagyfeszültségű kapcsolóállomásokban (bele nem értve a középfeszültségű kapcsolóállomásokat), megfelelő helyismeret birtokában végez üzemeltetési feladatokat. Ilyenek például az állapotellenőrzés, a tervezett (üzemeltetési, létesítési vagy bontási) és üzemzavari beavatkozások felügyelete ill. azokhoz feszültségmentes munkaterület biztosítása, üzemzavarok okainak felismerése, azok elhárítása vagy szükség esetén intézkedés azok megszüntetésére. Adott feladat megkezdésekor – szükség szerint közben is – kockázatelemzést végez, mérlege és dönt. Használja egyéni és csoportos védőeszközeit és ezt megköveteli minden alállomásba belépő vagy ott munkát végző személytől, munkacsoporttól.
A rendelkezésre álló hírközlési csatornákon egyértelmű, világos, utasítás alapú kommunikációt folytat a hálózatfelügyeletet, távkezelést ellátó üzemirányító szolgálattal. Együttműködik a folyamatos és biztonságos energiaszolgáltatás fenntartásában. Táv kezelt alállomások esetében – amennyiben helyszíni beavatkozásra van szükség – nagy biztonsággal kezeli a számítógépes kezelői munkahelyet. Folyamatosan képezi magát, elsajátítja az új munkavédelmi eszközök helyes használatát, helyszíni munkavégzés keretében megismerkedik az új technológiákkal, felújító oktatások kertében megtanulja a beépített új készülékek, berendezések szerkezeti felépítést, kezelését és veszélyeit.
A vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus a vegyész technikusi szakma ráépülő szakképesítése. A szakember az általános technikusi feladatkört meghaladó, elsősorban a folyamat irányított vegyipari termelésben hasznosítható speciális kémiai, gépészeti és irányítástechnikai tudással és képességgel rendelkezik.
Munkája során az üzemvezető vagy kutató mérnök irányítása és útmutatása alapján önálló üzemszervező, üzemvitel elemző és folyamatirányító tevékenységet végez. Középvezetőként a közvetlen munkahelyi beosztottjai munkáját szervezi, és a folyamatos termelést irányítja.
Részt vesz kísérleti gyártások és új technológiák bevezetésében, a számítógéppel irányított termelési folyamatok korszerűsítésében, ipari innovációban. Ipari méréseket végez és információs technológiai eszközökkel értékel. A minőségirányítási feladatok megvalósításában és az auditálási folyamatokban aktívan közreműködik.
Vasúti személykocsi fékberendezés karbantartó, Vasúti személykocsi fékberendezés karbantartó képzés, Vasúti személykocsi fékberendezés karbantartó tanfolyam, Felnőttképzés
A vasúti személykocsik fékberendezéseinek, fékszerkezeteinek karbantartását, vizsgálatát és javítását, valamint a vasúti személykocsik levegőellátó berendezéseinek ellenőrzését, javítását végzi. Műhelyben végrehajtandó feladata az előírt fékvizsgálati mérések elvégzése és bizonylatolása, a központi javításba bevont alkatrészek cseréje. Feladatai körébe tartozik továbbá a vasúti személykocsik pneumatikus berendezéseinek (pl. ajtóműködtetés) ellenőrzése, karbantartása, javítása.
Vasúti jármű diagnosztikus, Vasúti jármű diagnosztikus képzés, Vasúti jármű diagnosztikus tanfolyam, Felnőttképzés
A vasúti jármű diagnosztikus a vasúti vontató- és vontatott járművek járműszerkezetének, fékberendezéseinek, a dízel vontatójárművek dízelmotorjának és erőátvitelének, a vasúti járművek villamos erőátvitelének és segédüzemi berendezéseinek mérését, minősítését végzi. Elsősorban ő végzi az álló és futópróbákat. Munkája során kiemelten szem előtt kell tartani a vasúti közlekedés biztonságát, a vasúti járművek gazdaságos üzemeltetését, karbantartását, javítását. Szakszerűen használja a különböző diagnosztikai készülékeket és szoftvereket.
A feladata végzése közben betartja az ágazati jogszabályokat, szabványokat, gyártói és vállalati előírásokat. Csapatmunkában, együttműködve is tud dolgozni, de képes önállóan végrehajtani a technológiai műveleteket. Folyamatosan továbbképzi magát, figyelemmel kíséri az új járműveknél alkalmazott technológiák diagnosztikai módszertanát, törekszik ezek minél gyorsabb elsajátítására.
Vas- és acélfeldolgozó, Vas- és acélfeldolgozó képzés, Vas- és acélfeldolgozó tanfolyam, Felnőttképzés
A vas- és acélfeldolgozóhideg képlékeny alakító műveleteket végez és az e műveletekhez tartozó gépi és kézi berendezések kezeli. A képlékeny alakító műveletek során a fémeket szalag, lemez, profil, cső formájú termékekké dolgozza fel és alakítja. Elvégzi a termékek felületkezelését és csomagolását.
Középfeszültségű FAM szerelő távolból végzett technológiával, Középfeszültségű FAM szerelő távolból végzett technológiával tanfolyam, Középfeszültségű FAM szerelő távolból végzett technológiával képzés, Felnőttképzés
A Középfeszültségű hálózati FAM szerelő távolból végzett technológiával létesítési, üzemzavar megelőzési, javítási és karbantartási feladatokat hajt végre középfeszültségű villamos szabadvezeték hálózatokon és berendezéseken írásos munkautasítás (FAM engedély) alapján, a hálózat feszültség alatti állapotában, a folyamatos üzem ellátás érdekében és a fogyasztó zavartatása nélkül.
Az áramút részét képező hálózati elemein méréseket végez, villamos és mechanikai kötéseket létesít, bont, helyreállít. Szakmai, munkavédelmi ismeretei és felszerelései használatával, távolból végzett (rudas) módszerrel kapcsoló és más technológiai elemeken FAM beavatkozást végez.
A PLC programozó a berendezésekhez, folyamatokhoz, technológiákhoz, célgépekhez PLC programottervez, grafikus és szöveges programnyelveken programot ír, módosít, tesztel. Az elkészített, módosított programot dokumentálja, archiválja. Ipari buszrendszereket, hálózatokat, konfigurál, paraméterez, üzemeltet. A rendszer működését diagnosztizálja, a be-, kimeneteket monitorozza.
Bevonja a PLC-t a hibakeresés folyamatába és dokumentálja tevékenységét. Az általa készített programnak meg kell felelnie a szakmai, biztonságtechnikai és a munkavédelmi követelményeknek. Safety rendszerek működését ellenőrzi. Magyar és idegen nyelvű dokumentációt használ. Informatikai eszközöket magabiztosan alkalmaz.
Az órás mechanikus, és elektromos óraszerkezeteket javít, az órák meghibásodásainak kiváltó okait felméri. Készletgazdálkodást végez, számításaihoz szoftvereket használ. Szakszerűen használja a gépészeti és órás munkaeszközöket, gépeket, berendezéseket, szerszámokat. A megfelelő javításokkal segít az órák javításában, állag megóvásában, felújításban. Szerszámait karban tartja, kisebb alkatrészek javít, készít. Alkatrészt cserél, pótol, szerkezetet tisztít, olajoz. Apróbb javításokat, cseréket végez. Elemet cserél, szíjat cserél, üveget cserél, políroz.
Az órás közvetlen személyes kapcsolatban áll a vásárlókkal, vevőkkel. Tájékoztatást ad a javítási költségről, és ennek időtartamáról. Tájékoztatást ad a karbantartási időintervallumról. Az eladásban is részt vesz. A vásárláskor megfelelő tájékoztatás ad. Minden szolgáltatást követően tanácsot ad a vásárlóknak, vevőknek.
Korszerű vasúti kocsi villamossági szerelő, Korszerű vasúti kocsi villamossági szerelő tanfolyam, Korszerű vasúti kocsi villamossági szerelő képzés, Felnőttképzés
Elvégzi a korszerű (klimatizált, elektromos ajtóműködtetéssel, elektronikus utastájékoztatóval ellátott) vasúti kocsik fűtési, világítási, klíma- és utastájékoztató berendezéseinek szerelését, karbantartását, vizsgálatát. Ellenőrzi és javítja a vasúti kocsik villamos berendezéseit, hibaelhárítást végez a vonatba sorozott vasúti kocsik fűtési, világítási és klímaberendezésein, valamint a távműködtetésű ajtóknál, végrehajtja a központi javításba bevont alkatrészek cseréjét.
A műszeres analitikus önállóan vagy magasabban képzett szakember irányításával kutató, vizsgáló vagy üzemi laboratóriumokban vegyipari, gyógyszeripari, élelmiszeripari, kőolajipari, környezetvédelmi folyamatokkal kapcsolatos műszeres analitikai vizsgálatokat végez.
Korszerű műszeres analitikai módszereket alkalmaz informatikai háttérrel, vezérlő és adatfeldolgozó szoftverek alkalmazásával. Részt vesz módszer és folyamat validálásában, új analitikai módszerek kidolgozásában, valamint külső és belső auditokon. A vizsgálatokhoz kapcsolódó mintavételi, minta-előkészítési tevékenységet végez.
Felel a műszerek üzemkész állapotban tartásáról és karbantartásukról. Munkáját a gazdaságossági elvek, minőségbiztosítási, tűz-munka-, környezetvédelmi és egyéb vonatkozó előírások betartásával végzi. A munkaköréhez kapcsolódó adminisztrációs feladatokat a minőségügyi előírások szerint dokumentálja az informatikai háttér használatával.
Megújuló és egyéb primer energiaforrású kiserőmű erősáramú létesítője, Megújuló és egyéb primer energiaforrású kiserőmű erősáramú létesítője kép zés, Megújuló és egyéb primer energiaforrású kiserőmű erősáramú létesítője tanfolyam, Felnőttképzés
A megújuló és egyéb primer energiaforrású energiatermelő berendezések erősáramú létesítője kiserőmű (háztartási méretű kiserőmű, nem engedélyköles kiserőmű, engedélyköteles kiserőmű), kiserőműben, vagy önállóan létesített tárolókapacitás villamos kivitelezését, hálózati csatlakozásának előkészítését, kiépítését, valamint a berendezések üzembe helyezését végzi. Munkafolyamatot, anyag, eszköz és emberi erőforrást tervez, dokumentációkat kezel és készít, azokat értelmezi, szükség esetén javítja, ehhez szoftvereket használ. Villamos-, és a termelő berendezés primer energiaforrásával összefüggő egyéb fizikai mennyiségeket mérő műszerekkel méréseket végez, ezek alapján jegyzőkönyveket készít. Villamos gépeket, teljesítményelektronikai eszközöket, segédüzemi energiaforrást szerel, ellenőriz, rajtuk hibabehatárolást végez. Védelmi-, automatikai-, szabályzási eszközöket szerel és paraméterez.
Az általa létesített erősáramú berendezéseken ellenőrzést, felülvizsgálatot végez, üzemi próbát, üzembe helyezést hajt végre, próbaüzemet tart. Munkáját magas színvonalon, önállóan és felelősséggel látja el, a szakmai szabályok: szabványok, szabályzatok, műszaki előírások, a vonatkozó munka-, tűz-, környezet- és egészségvédelmi, biztonságtechnikai előírások betartásával. Megjegyzés: A megújuló és egyéb primer energiaforrású energiatermelő berendezések erősáramú létesítőjeszakképesítés önmagában nem jogosít a kisfeszültség felső határát (1000 VAC, 1500 VDC) meghaladó feszültségszintű berendezések üzemeltetésére (arra jogszabály alapján csak villamos hálózat kezelő vagy villamos alállomás kezelő szakképesítéssel rendelkező személy jogosult).
A középfeszültségű kábelszerelő a vonatkozó szabványok, előírások, papír alapú és digitális dokumentációk alapján középfeszültségű kábelhálózatokat javít, karbantart, új létesítésű középfeszültségű kábelhálózatokat szerel, kivitelezési dokumentációk és a vonatkozó szabvány előírások, valamint villamos célműszerek és kábellövő eszközök segítségével középfeszültségű kábeleket azonosít. A kábelek meghibásodásait felismeri, és alapvető ismeretei vannak a középfeszültségű kábelhibákat behatárolni képes korszerű műszerekről, eszközökről és módszerekről.
A középfeszültségű kábeleket szakszerűen megbontja, és azokat zsugor és feltolható technológiák alkalmazásával egyenes és vegyes összekötő, valamint végelzáró szerelvény beépítésével villamos és mechanikai szempontból egyaránt az eredetivel megegyező minőségben állítja helyre, és a megszerelt KÖF szerelvényt papír alapú szerelési bizonylat, vagy digitális marker segítségével megjelölve azonosíthatóvá teszi. Alapvető ismeretei vannak a kábelszerelést követő üzembevétel előtti villamos vizsgálati módszerekről és eszközökről. A munkavégzése során betartja a tűz, munka, környezet és érintésvédelmi szabályokat.